Az elmúlt 5-6 hónapban, mióta az oldal működik, viszonylag sok mindenről olvashattatok, informálódhattatok és tanulhattatok itt a blogon, aminek örülök is, hiszen épp ezért született. Egy eléggé alapvető dologról viszont még nem esett szó, pedig szinte ugyanolyan, sőt még talán fontosabb is mint az eddig elhangzottak. A színek. Nap mint nap találkozunk velük, használjuk őket mindig, mindenhol és mégis oly keveset beszélünk róluk.
Ezzel a bejegyzéssel meg szeretném osztani a színekkel kapcsolatos tapasztalataimat, a színekről tanultakat és pár alapvető tudnivalót, amit illik ismerni mindenkinek aki ezen a területen dolgozik, vagy akár hobbiból foglalkozik a designal.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik!
A színek, a fény ember számára érzékelhető tulajdonsága – mivel a fény energia, így a szín is az. 1666-ban Isaac Newton megállapította, hogy a nap fénye több szín keveréke, miután felfedezte, hogy ha fényt prizmán futtat át, az hét alapszínre bomlik: piros, narancs, sárga, zöld, kék, indigó és lila. Különböző tárgyakat, testeket azért látunk más színűnek, mert minden anyag más és más hullámhosszú fényt nyel el és ver vissza. A színek tulajdonképpen a különböző hullámhosszú fénysugarak agy reprezentációja (ábrázolása).
A web design területén egy szín megítélése erősen szubjektív. A fekete szín sugallhat pl. eleganciát, anyagi biztonságot (talán már fel is sejlett előttünk egy elegáns fekete limuzin képe) de könnyedén társulhatnak hozzá kellemetlen képzetek is, pl. halál, gyász, kilátástalanság stb. Ráadásul egy weboldal, logó vagy névjegykártya tervezésénél nem csak egy színnel fogunk dolgozni. Ahhoz, hogy a design hatásos legyen, kettő, vagy esetleg még több színt kell felhasználnunk. Sajnos a megfelelő színek kiválasztása nem egyszerű feladat – a mai monitorok, 16 millió szín megjelenítésére képesek, így a bőség zavarában igen könnyű rosszul választani.

Rossz választások
Ennek a problémának az áthidalását segíti az alább található néhány alapelv, amelyek segítenek a megfelelő színek kiválasztásában, és azok harmonikus párosításában.
A színek fizikai besorolása szerint három olyan szín van, amelyet nem lehet más színek keverékéből előállítani, illetve ez az a három szín, amelyeknek különböző arányú keverékéből tevődik össze az összes többi szín. Ez a három alapszín, vagy más néven tiszta szín: a piros, a sárga és a kék.

A három alapszín
A másodlagos színek a három alapszín egyenlő mértékű keveréséből állítódnak elő. A három másodlagos szín a zöld, a narancs és a lila.

Másodlagos színek
A harmadlagos színek az elsődleges és a mellettük álló másodlagos színek keverésével jönnek létre: sárga-narancs, piros-narancs, piros-lila, kék-lila, kék-zöld, és sárga-zöld.

Harmadlagos színek
Akár az életben, a tervezés során is a harmóniát a megfelelő ellentétek átgondolt ellensúlyozásával érhetjük el. A színeket e célból két csoportba soroljuk, hideg illetve meleg színek.

Hideg és meleg színek
Meleg színek a pirostól sárgáig található színek, beleértve a barnát, narancsot és rózsaszínt. Azért nevezzük őket meleg színeknek, mert a tűz, vagy a napfény jut róla a legtöbb ember eszébe. Különleges tulajdonságuk, hogy tértágító hatásúak.
A hideg színek a zöldtől a kékig helyezkednek el az ábrán, de a lila egyes árnyalatait is ide sorolhatjuk. A hideg színeket inkább hátterekben alkalmazzuk, és a nyugalom, valamint a visszafogott feszültség hatását keltik.
A fehér, a fekete és a szürke színeket semleges színeknek nevezzük.
A színelméletben még használatos kifejezések:

Tompítás és Derítés
Elgondolkodtunk már azon, hogy Las Vegas vajon miért a vörös neonok városa? Azért, mert a piros szín hatására az emberek kockázatvállalási hajlama megnő, míg pl a kék lenyugtatja az játékkedvet. Tudományos kísérletekkel már rég kimutatták, hogy különböző színeknek más és más hatása van az emberi agyra, okozhatnak éhséget, izgalomba hozhatnak, lenyugtathatnak, kelthetik hideg illetve meleg érzetét.
Amint azt már korábban említettük, a színek megítélése erősen szubjektív, azonban van egy pár egyetemes jelentés, amelyet egyes színeknek tulajdonítunk. Ezek közül található alább egy-két példa:
Az interpretációk azonban jelentősen kultúra-függőek:
Míg a színek nagyban segíthetnek minket, furcsa viselkedésüknek köszönhetően könnyen válhatnak ádáz ellenségünkké. Furcsa? Vessünk egy pillantást az alábbi képre és próbáljuk meg kitalálni hány színt tartalmaz. Első ránézésre azt gondolnánk, négyet.

A helyes válasz: három
Ne feledjük: a szín fény, a fény energia, így a szín is energia.
Tupacko
10.06.01
14:19
Kissé lehet, hogy túlrészletező, de mindenképpen jó leírás :) Gratulálok!
codee47
10.06.01
17:54
Pedig mennyi mindent lehetne még írni róla. Köszönöm.
Franciska
11.11.12
23:09
Kedves szerző!
Bocsáss meg a kukacoskodásért :) de nekem abszolút szín látásom van és a legutolsó képen azonnal fennakadtam, merthogy az én szemem szerint igenis 4 szín látható.
S lám! Valóban. Ellenőrizd le! A két középső lilás (lila) árnyalat 2 különböző szín. Tehát a helyes válasz 4.
Baloldali: R 156 G 106 B 205
Jobboldali: R 156 G 107 B 212
De a cikk tetszett! Üdvözlettel: Franciska
MotoFotó
11.12.22
09:44
Sziasztok!
Az én szemem is káprázott, de hittem az agyamnak, miszerint becsapták. Először azt hittem, hogy a -szemmel látható- nagymértékű “jpg” tömörítés miatt eltérő árnyalatú pixelekről vette Franciska a mintát (bocsi a feltételezésért), de ellenőriztem és igaza is lett.
(Nem árt ehhez a teszthez egy jobb “IPS”, vagy “PVA” paneles monitor. Szerintem egy “TN” monitoron ezek a színek valahol a rózsaszín és a hupilila között lehetnek, vagy zöldek, bár nem ellenőriztem.)
MotoFotó
11.12.22
09:44
üdv:
MotoFotó
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Kívánok!